Nyelvórán a felnőttek is örömmel vesznek részt játékos feladatokban, ezért egyáltalán nem újdonság ezek alkalmazása az oktatásban. A játékot azonban nem csak jutalmazásra vagy a feszültség levezetésére lehet használni, hanem a tanfolyami célok eléréséhez is. Különösen igaz ez akkor, ha a digitális világban otthonosan mozgó tanulók a résztvevők.
Nem kivétel ez alól az oktatás, nyelvoktatás sem: a felnőtt tanulók többsége már ezeken a játékokon nőtt fel, igényli az izgalmakat és csak rövid ideig köthető le figyelme. Különösen igaz ez, ha a programozás vagy az infokommunikáció területéhez kötődő vállalat munkatársai a résztvevők. A módszer természetes emberi igényekre épül: a versengés, az eredmények, a státuszok, az önkifejezés iránti vágyat aknázza ki. A gamifikáció definíciója szerint tehát játék elemeket és technikákat alkalmaz nem játék környezetben – azaz akár a nyelvoktatásban is.
Ők ugyanis a gyorsan teljesíthető szintek és azonnali jutalmak világában nőttek fel. A számítógépes játékok nem véletlenül okoznak függőséget: a játék örömén túl a flow-élményben is részesülhetünk. Optimális terhelés esetén a játék adta kihívások egyensúlyban vannak a képességgel és a felhasználható eszköztárral. Az akadály legyőzése után pedig rögtön neki lehet futni a következőnek, mert természetes módon a siker ismétlésére vágyunk. Az egyensúly fenntartása és a legkifinomultabb motivációs elemek bevetése különösen érdeke a játékiparnak, ezért fejlesztéseikkel élen járnak ezen a területen. A marketing világa felfigyelt erre, és elkezdett játék elemeket alkalmazni annak érdekében, hogy fogyasztóit vásárlásra bírja. Megjelentek a vásárlói kategóriarendszerek, a pontgyűjtések, a hűségprogramok, mi pedig észrevétlenül beépítettük ezeket mindennapjainkba. Hamar kiderült, hogy a játékosítás – azaz a gamifikáció – gyakorlatilag bármilyen területen sikerrel alkalmazható, ha megfelelő energiát fordítanak a rendszer kialakítására.
A rendszer kiépítéséhez az első feladat egy távlati, nagyobb cél meghatározása. A tanulóknak ezt kell mindvégig szem előtt tartani, ennek elérése hajtja őket a nehézségeken át. Ám ha ez lenne az egyetlen elérendő pont, hamar lankadna érdeklődésük, motivációjukat vesztve másra irányulna a figyelmük, mert azt érzik, a cél túl messze van, elérhetetlen. Ezért a következő fontos lépés megfelelő mérföldkövek meghatározása a célhoz vezető úton. Ezek biztosítják, hogy a „játékos” ne térjen le az útról, ne hagyja abba a játékot, mindig a következő szintre akarjon lépni. Ezekhez a kisebb, hamarabb elérhető célokhoz (szintekhez) minél több visszacsatolást, jutalmazó mechanizmust kell kapcsolni, amelyek biztosítják a rendszeres pozitív élményt.
Ez a jutalmazási rendszer a játékosítás kulcsstratégiája. A legegyszerűbb módszer egy pontrendszer kialakítása, de alkalmazhatóak jelvények vagy erre specializálódott weboldalon készíthető kitüntetés rendszer is, esetleg ezek kombinációja. A lényeg a következetesség: minden apró teljesítés után pozitív visszacsatolás jár, minden esetben és kivétel nélkül. A jutalomnak pedig azonnal, rögtön a teljesítést követően kell érkeznie – így az egyén igazságérzete nem sérül, ami pedig a való életben gyakran előfordul.
A folyamatot az egyéni motiváción túl a versengés is életben tartja: az értékelési rendszerben fontos a nyilvántartás, hogy az eredmények láthatóak legyenek. Az egészséges versenyszellem motiváló hatása jobb és jobb eredmény elérésére ösztönzi a résztvevőket. Nagyobb létszám esetén egymással versengő párokat, csoportokat is lehet alkotni, így elkerülhető az egyéni különbségek okozta frusztráció.
Egy játékosított rendszer kialakítása, felépítése nagy energia-befektetést követel a tanártól, ezért ha bizonytalan a sikeressége, bevezetésként lehet kísérletezni: egész kurzusra szóló tervezés helyett rövidebb távú célok is feloszthatóak kisebb etapokra. A visszajelzések alapján kiderül, hogy a csoportnál kedvező fogadtatásra talál-e ez a rendhagyó módszer, és a tanár is csiszolni tudja „játékmesteri” képességeit. A gamifikáció hatékonysága mindenképp azt sugallja, hogy megéri a próbát.
